Biográfia | Diszkográfia | Cikkek, kritikák, képek | Koncertek | Elérhetőség | Lemezek | In English

 

Winand Gábor

Biográfia                                  

Winand Gábor született 1964-ben Budapesten. Gyerekkorában kezdett el foglalkozni zenetanulással klarinéton, majd az általános iskola elvégzése után az énekléssel kezdett foglalkozni alap szinten. A jazz 18 éves korában érintette meg amikor meghallota élete első jazz lemezét, melyen Ella és Loui énekeltek együtt. Ekkor kapta el a fertőzés, mely befolyásolta a jazz irányába. Felvételizett 19 évesen a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola jazz ének szakára. A 3 év elvégzése után rögtön bekerült a magyar jazz élet egyik nagy egyéniségének, a gitáros Babos Gyula zenekarába, mint frontember. 1990-ben ismerkedett meg Gadó Gáborral, és Gadó Joy nevű zenekarával kezdett dolgozni. Az együtt töltött pár év alatt rengeteg fesztiválon ért el sikereket. Ezek után érkezett a felkérés az akkori (Dés László saxofonos vezette) Trio Stendhaltól közreműködésre mint vendég szolista. Lemezeken, koncerteken játszottak együtt, majd Gőz László vezette ESP band tagja lett. Két év után távozott a zenekartol, és egy másik nagy magyar jazz egyéniséggel kezdett dolgozni, a zongorista Vukán Györggyel. Jelenleg a Balázs Elemér Grouppal dolgozik, ismét együtt játszik Gadó Gáborral, saját önnálló két lemezét is vele készítette.

<< Vissza a tetejére

Diszkográfia

 

Dátum

Album

Kiadó

Kód

Megjegyzés

1989

Winand Gábor: Captive Dreamer

Hungaroton

 

Saját

1990

Special Time

Hungaroton

 

Közreműködő

1991

Gianluca Mosole - Magazine

Sentemo

 

Közreműködő

1992

Horváth Kornél: Rag Handed

Bouvard & Pécuchet

BVP 002

Közreműködő

1992

Trio Stendhal: Something Happened

Sentemo

 

Közreműködő

1995

ESP Group: Waiting

Bouvard & Pécuchet

VBP 033

Közreműködő

1997

Balázs Elemér Trio: My New Way

TE-ART

INCD 005

Közreműködő

1997

The Quartet - Love Poems

CAE

 

Közreműködő

1998

Hárs Viktor: Contacts and Conflicts

Magánkiadás

PCD 006

Közreműködő

1999

Black Smith Workshop: Childhood 'round 2000

BMC Records

BMC CD 026

Közreműködő

1999

Bosambo Trio: Tongue-tied

BMC Records

BMC CD 022

Közreműködő

1999

Gadó Gábor: One Glimpse Is Not Enough

BMC Records

BMC CD 028

Közreműködő

2000

Dely Roby: Downtown Stories

BMC Records

BMC CD 029

Közreműködő

2001

Gadó Gábor: Homeward

BMC Records

BMC CD 056

Közreműködő

2001

Horgas Eszter Arcai I. - Class Jazz Band: Crossover

Gramy Records

GR-022

Közreműködő

2001

Téli Márta - Winand Gábor: Follow Your Dreams

CD BÁR BUDA

 

Saját

2002

Balázs Elemér Group:
Around The World

BMC Records

BMC CD 064

Közreműködő

2002

Class Jazz Band: Spanish Night Plus

CAE

 

Közreműködő

2002

Horgas Eszter Arcai III. - Class Jazz Band: Spanish Night

Gramy Records

GR-034

Közreműködő

2002

Lantos Zoltán' Mirrorworld: Tiptoe ceremony

BMC Records

BMC CD 078

Közreműködő

2002

Oláh Kálmán & Lehel Péter feat. Budapest Chamber Simphony, Trio Midnight: Hungarian Rhapsody

GOOD International co.

GI-3052

Közreműködő

2002

Winand Gábor: Corners of My Mind

BMC Records

BMC CD 058

Saját

2003

Balázs Elemér Group with Charlie Mariano: Our worlds beyond

BMC Records

BMC CD 086

Közreműködő

2003

Class Jazz Band: Cross Over Plus
 

CAE

 

Közreműködő

2003

Creative Art Group: Gentle Love

CAE

 

Közreműködő

2003

Winand Gábor: Agent spirituel

BMC Records

BMC CD 091

Saját

2004

Balázs Elemér Group: Refracting sounds

BMC Records

BMC CD 106

Közreműködő

2004

Winand Gábor: Different garden

BMC Records

BMC CD 110

Saját

2006

Winand Gábor és a Gadó Quintet: Opera Budapest

BMC Records

BMC CD 124

Saját

 

 

 

 

<< Vissza a tetejére

 

KONCERTEK         

2006.10.11. Shloss Deufringen Jazzkeller   (Balázs Elemér Group)

2006.10.13. Berlin Kulturbraurei     (B.E.group)

2006.10.14. München Hotel Kempinski   (B.E. group)

2006.10.15. Prága U Stare Pani klub   (B.E. group)

2006.10.16. Prága U Stare Pani klub   (B.E. group)

2006.10.17. Hradec Kralove Budwar Bar  

2006.10.18. Pardubice Ponorka  

2006.10.19. Brno Klub Altenna  

2006.10.20. Bratislava Jazzdays  

2006.10.20. Pozsonyi Jazzfeszt   

2006.10.21. Nova Zamky Jazzfest (B.E.group)

2006.10.25. Szombathely (Winand-Gadó duó)

2006.10.28. Budapest-Merlin (Vukán-Horgas E.-Winand)

2006.10.31. Budapest-Merlin (Vukán,Horgas,Winand)

2006.11.04. Amsterdam (Vukán,Horgas,Winand)      

2006.11.09. Budapest (Elsa Valle y Rumba Caliente)

2006.11.10. Wien (V4)

2006.11.11. Wien (V4)

2006.11.12. Róma (V4)

2006.11.13. Florencia (V4)

2006.11.16. Budapest (Trió Midnight-Winand)

2006.11.24. Budapest-IBS (Elsa Valle y Rumba Caliente)

2006.11.26. Barcelona (Winand trió)     

2006.12.01. Budapest-Nyitott Műhely (Elsa Valle y sus Hermanos)

2007.01.18. Paris (Winand-Gadó Q)

2007.02.21. Zalaegerszeg (Jazz Latin Syndicate)

2007.03.30. Vác (Jazz Latin Syndicate)

 

Cikkek, kritikák, képek

Corners of My Mind (Choc de l'Année Jazzman en 2002)

Winand, a hang!

Corners kritika Matisz László

Diferent Garden kritika angolul by Scott Yanow

Opera Budapest kritika                                                                                                     

 

     
 

Winand

 

A Mupában

 

Winand

 

Igy is lehet


Akcióban

 

Tenor saxofonnal

 

Egy kis fuvolázás

 

Egri Jánossal

 

Szlovákiai pihenés koncert elött


             Kubai íz                            Készületben                  Egy délutáni pihenés
                                                  klip forgatás alatt                   Elsa Vallé-val

                    A fuvola zsonglőr

              Tánc Elsáva
 

Elsa Valle-val

 

A párizsi Fnac Poinz jazz klubban

Sporán bűvölet

 

STUDIÓBAN ELSA VALLE-val

IGAZI MUNKA A STUDIOBAN ELSÁVAL,RAMON VALLE-val,ARMANDO VIDAL-LAL,FEKETE ISTVÁNNAL,és GLASER PÉTERREL.

AKCIÓBAN A SZÍNPADON

 

 

 

 

Lemezek

 Opera Budapest

 

 

01.

Haiku
 

5:36

02.

Tribute to Sylvia Plath
 

6:53

03.

Opera Budapest
 

7:06

04.

A long way down
 

6:59

05.

Orpheus and Eurydice
 

6:46

06.

The language of flowers
 

5:24

07.

Milonga
 

7:31

08.

All souls
 

9:16

  

Diferent Garden

 

01.

Up jumped spring
(Freddie Hubbard / Abbey Lincoln)
 

5:22

02.

Turn out the stars
(Bill Evans / Gene Lees)
 

5:15

03.

My heart belongs to daddy
(Cole Porter)
 

4:26

04.

Body and soul
(Frank Eyton / Edward Heyman / Robert Sour / John Green))
 

2:25

05.

Bird alone
(Abbey Lincoln)
 

5:52

06.

Special time
(Gadó Gábor)
 

8:32

07.

Csengő
(Váczi Dániel)
 

6:22

08.

Sunshower
(Kenny Baron)
 

6:26

09.

In a sentimental mood
(Duke Ellington / Emanuel Kurtz / Irving Mills)
 

 

Corners Of my mind

 

 

 

01.

Crossroads of life
 

9:04

02.

Corners of my mind
 

6:41

03.

Lovely Molly
 

6:40

04.

Little bloody song
 

6:25

05.

Weird nightmare
 

3:20

06.

Every morning
 

2:58

07.

Diversion
 

7:25

08.

Love song
 

4:14

09.

Cold light of dawn
 

7:10

10.

Seasons of the heart
 

8:58

 

 

 Agent Spirituel

  

 

 

01.

Sanctuary
 

9:28

02.

If I knew where to begin
 

7:22

03.

Searching for the light
 

10:37

04.

Let me know peace
 

5:56

05.

Friends like you
 

8:41

06.

Greeting from the Angel

11:28

07.

Time
 

 

 

     

<< Vissza a tetejére

 

Elérhetőség

E-mail: winand.bebop@freemail.hu